2013. április 8. hétfő

DOHÁNYBOLT NÉLKÜL MARADHAT A FÉL ORSZÁG

Újra meg kell hirdetni a Nemzeti Trafikok létrehozására kiírt pályázatot több mint 1400, zömével kistelepülésen. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. az előírásoknak és törvényi határidőknek megfelelően 2013. február 23-án megkezdte a beérkezett anyagok iktatását és bontását valamint a pályázatok érvényességének ellenőrzését.

Gondok lehetnek a kistelepüléseken

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN) közleménye szerint a pályázatok első körében  határidőn belül mindösszesen 15.633 darab pályázati anyag érkezett be, melyek feldolgozása és értékelése jelenleg is folyamatban van. Az értékelés folyamata alapján már megállapítható, hogy míg bizonyos területeket illetően a túljelentkezés négy-ötszörös, addig egyes településeken a pályázati eljárás eredménytelen tekintettel arra, hogy ez utóbbi települések vonatkozásában pályázat egyáltalán nem került benyújtásra, ezért az NDN a törvénynek megfelelően ismételt pályázati felhívást tesz közzé.

Mivel ilyen jelentős számú településen meg kell ismételni a pályázati kiírást – és semmi sem garantálja, hogy a második kör sikeres lesz, lehetséges, hogy az ország településeinek fele dohánybolt nélkül marad. A törvény szerint azonban minden településen kell lennie legalább egy nemzeti trafiknak, így felmerül a kérdés, hogyan fogja ezt megoldani a kormányzat. A határidő is szoros, mivel az első körös pályázatokkal kapcsolatban április 23-án eredményt hirdetne a szaktárca és az elbíráló NDN, hogy az előzetes terveknek megfelelően már májusban megindulhasson a koncessziós kiskereskedelmi hálózat kiépítése.

A jelenleg dohánybolt nélkül maradó települések listája itt megtekinthető!

Forrás

 

Rendelj
inkább
telefonon,
hogy
biztosra menj! ;-)

36 20 / 353 17 07

Vissza az oldalra

Szeszesitalaink fogyasztását
18 éven aluliak számára
nem ajánljuk!

Elmúltam 18 éves

Vásárolj ingyen, add meg az email címed és
nyerd vissza a rendelésed összegét!