2013. január 7. hétfő

KICSODA CHRIS PUTNAM?

Feltörte a Facebookot majd munkát kapott a letartóztatás helyett.

Az akció mögött egy fiatalember állt: Chris Putnam úgy gondolta, jópofa dolog lenne „feltörni” a Facebookot, és átalakítani a profiloldalakat a mindenki által ismert (és ronda), dobozos elrendezésű MySpace dizájnra.

Sajnos a gyerekes csíny kicsit több gondot okozott, mint azt Chris eredetileg tervezte: a műveletet csak egy vírus, konkrétabban egy XSS-alapú féreg bevitelével lehetett megoldani. Az akció sikerült: a legtöbb profiloldal kinézete megváltozott, a Facebook felhaszálók nagy meglepetésére. Volt azonban egy nem várt mellékhatás is. Sok profil, ahelyett, hogy megváltozott volna, egész egyszerűen törlődött, komoly fejfájást okozva ezzel a Facebooknak. A féreg ráadásul (mint minden valamire való vírus) elkezdte másolni és módosítani magát, így terjedése – és ezzel az irányítás is – kikerült Chris kezéből.

A Facebook szakemberei végül megfékezték a vírust, Chris pedig kapott egy levelet Facebook fiókjára, Dustin Moskovitztól (a Facebook társalapítója). A levél szövege ez volt:
“Hey, this was funny but it looks like you are deleting contact information from users’ profiles when you go to replicate the worm again. That’s not so cool.”

Jelentése nagyjából: „Ez jópofa ötlet volt, de úgy tűnik a kontakt információk is törlődnek a felhasználói profilokból – ez már nem annyira vicces.” Chris meglepetésére a Facebook-alapító meglepően barátságos volt, még egy beszélgetésre is meginvitálta a vírus szerzőjét.

Ettől a dolog persze még lehetett volna csapda is: ugyanezzel a módszerrel tartóztattak le egy hackert, aki a Myspace-szel művelt egy hasonló tréfát: munkát ajánlottak neki, majd amikor megjelent az interjún, rögtön le is tartóztatták. Ugyanezzel a módszerrel „csábította el” a Steam alapítója, Gabe Newel is a Steamet feltörő (és a Half Life 2 forráskódját kiszivárogtató) hackert is.
Chris azonban vagy naív volt, vagy nem hallotta a fenti történeteket; így összeszedte spórolt pénzét, és elutazott Kaliforniába.

Innentől már valóban olyan a sztori, mint egy hollywoodi film, a kötelező jellegű boldog befejezéssel: Chris az interjú után pár nappal máris munkát kapott a Facebooknál. A teljes történet Chris tollából itt olvasható.

 

Rendelj
inkább
telefonon,
hogy
biztosra menj! ;-)

36 20 / 353 17 07

Vissza az oldalra

Szeszesitalaink fogyasztását
18 éven aluliak számára
nem ajánljuk!

Elmúltam 18 éves

Vásárolj ingyen, add meg az email címed és
nyerd vissza a rendelésed összegét!