2012. április 19. csütörtök

Zacskós sör Kínából

A to go, azaz elvitelre kifejezés a sör esetében furcsán hangozhat az átlagember számára, hiszem a to go gasztronómiai kategória, és így legfeljebb egy strandon, rendezvényen vett műanyag pohárba csapolt italra utalhat. Ám tőlünk keletre – talán üveg- (és sör)hiány miatt – sokáig szokás volt, hogy a sört az utcán csapolták, abba, amit éppen magával hozott a vásárló. És ha az orosz pívós kioszknál vasárnap délután nagy volt a sor, nem volt idő (se türelem) keskeny nyakú palackokba töltögetni. Ezért aztán minden valamirevaló háztartásban volt 3 literes befőttes üveg, ebbe lehetett kérni a sört.


A kínaiak, úgy tűnik, vették a lapot, és belátták, ha a vásárló nem hordhat állandón 3 literes üveget magával, akkor nekik kell azt helyettesíteniük. Ráadásul sör már van elég, és jó, ha el is lehet adni azt. Ennek a gondolatmenetnek a végén pedig ott volt a 21, századi csomagolóipari termékfejlesztés csodája, a sörös zacskó: a vásárló helyben kapja a „hordozót” a frissen csapolt nedűhöz, üvegbetétre nincsen gondja, és akaratlanul is remek BTL reklámhordozójává válik az – egyébként nálunk is kapható – TsingTao sörnek.

Forrás

Bár zacskós formában nem, de 30 féle dobozos és üveges sört rendelhetsz tőlünk, melyet fél órán belül házhoz viszünk neked.

Sörök ITT.

 

Rendelj
inkább
telefonon,
hogy
biztosra menj! ;-)

36 20 / 353 17 07

Vissza az oldalra

Szeszesitalaink fogyasztását
18 éven aluliak számára
nem ajánljuk!

Elmúltam 18 éves

Vásárolj ingyen, add meg az email címed és
nyerd vissza a rendelésed összegét!