2012. április 12. csütörtök

Whisky az űrből

Whisky készül a Nemzetközi Űrállomáson, a különleges kísérlettel a gravitáció szerepét kutatják.

A híres ardbegi whisky két alkotóelemének, a malátának és a füstölt tölgynek a molekuláit októberben juttatták fel a Nemzetközi Űrállomásra ahhoz a legalább kétéves kísérlethez, amely a két alkotóelem összeérlelődését kíséri figyelemmel gravitációmentes környezetben. A tudósok azt akarják megérteni, hogyan hat egymásra a két alkotóelem a súlytalanság állapotában – olvasható BBC online kiadásában (bbc.co.uk).

A gravitáció szerepének megértése számos iparág, köztük a whiskytermelés hasznára lehet a jövő termékeinek kifejlesztésénél – hangsúlyozta közleményében a NanoRacks LLC amerikai vállalat, a kutatás támogatója.

Ez vélhetőleg az első olyan kísérlet, amelyben terpéneket – növényekből desztillálás útján nyerhető szénhidrogéneket – tanulmányoznak zéró gravitáció mellett. A világűrben folytatott vizsgálattal párhuzamosan földi körülmények között is elvégzik a kísérletet, hogy össze tudják hasonlítani az eredményeket.

“A terpének és más molekulák, valamint az Ardbegből származó faminták egymásra hatásának mikrogravitációs kísérletével sokat tanulhatunk az ízekről, amit aztán az ételekre és parfümökre is kiterjeszthetünk” – ismertette Michael Johnson, az amerikai NanoRacks vezető technológusa. Mint hozzáfűzte: a kísérletből persze az ardbegi whisky is profitál, hiszen az eredményeket felhasználhatják a zamatspektrum bővítésére.

Bill Lumsden, a több mint háromszáz éves múltra visszatekintő ardbegi whiskygyártás vezetője kiemelte: a kísérlet új fénybe állíthatja a gravitáció hatását az érlelődési folyamatra. “Szörnyen izgatottak vagyunk a kísérlet miatt – ki tudja hová fog vezetni?” – jelentette ki.

Forrás: MTI

És a mézes whisky-kről hallottál már? IDE kattintva olvashatsz róluk.

Kedvet kaptál egy kis whisky iváshoz? Rendeld meg kedvencedet webshopunkon keresztül és mi 30 percen belül házhoz szállítjuk neked!

Kattints IDE!

 

Rendelj
inkább
telefonon,
hogy
biztosra menj! ;-)

36 20 / 353 17 07

Vissza az oldalra

Szeszesitalaink fogyasztását
18 éven aluliak számára
nem ajánljuk!

Elmúltam 18 éves

Vásárolj ingyen, add meg az email címed és
nyerd vissza a rendelésed összegét!