2012. március 29. csütörtök

Egy magyar srác is döntős a Heineken palack versenyén

Tomcsányi Gusztáv grafikus és egy puerto ricoi tervező közös alkotása bekerült a legjobb három közé a Heineken Limited Edition nemzetközi palackdizájn-versenyén.

A Heineken 140. születésnapja alkalmából palacktervező versenyt hirdetett még januárban Limited Edition néven (erről korábban is írtunk: Légy kreatív és tervezd meg Te a jövő Heinekenes palackját!), amelyre több mint 100 országból érkeztek műalkotások. A kiírás értelmében minden indulónak csatlakoznia kellett egy másik tervező művéhez, akivel közösen állították össze palacktervüket. Ezek közül választotta ki a nemzetközi zsűri azt a három művet, melyek végül a Limited Edition Design Challenge verseny döntőjébe kerültek:

  • Ray Muniz (Ponce, Puerto Rico) és Tomcsányi Gusztáv (Budapest, Magyarország)
  • Stefan Pilipovics (Belgrád, Szerbia) és Fabio Cianciola (Bari, Olaszország)
  • Rodolfo Kusulas (Monterrey, Mexikó) és Lee Dunford (Sydney, Ausztrália)

„A versenyre az utolsó pillanatban neveztem, elsősorban azért, mert nagyon tetszenek a Heineken reklámjai és a designja. A tervemmel 6-8 másik, az enyémhez passzoló tervhez csatlakoztam. Hozzám is többen csatlakoztak, szerencsére Ray Muniz is, hiszen vele együtt jutottunk a döntőbe. Mindketten nagyon várjuk a döntést és bízunk a győzelemben.” – mondta el Tomcsányi.

A győztes párost a napokban nevezik meg, a nyertesek 2012 decemberétől láthatják viszont díjnyertes pályamunkájukat, amikor is kezdetét veszi a Heineken 140 éves jubileumot ünneplő különleges kampánya.

A zsűri:

Evan Orensten, a Cool Hunting alapítója és vezető szerkesztője

Mark Dytham, PechaKucha kreatív hálózat alapítója

Mark van Iterson, a Heineken dizájn részlegének vezetője

A döntés nyomon követhető a http://www.youtube.com/watch?v=IcgCiCZzvTU linken.

Forrás

Meginnál egy hideg sört, de nincs kedved lemenni a boltba érte?
Rendeld meg vadi új webshopunkból a Heinekened és mi fél órán belül házhoz visszük neked!
Kattints IDE!

 

Rendelj
inkább
telefonon,
hogy
biztosra menj! ;-)

36 20 / 353 17 07

Vissza az oldalra

Szeszesitalaink fogyasztását
18 éven aluliak számára
nem ajánljuk!

Elmúltam 18 éves

Vásárolj ingyen, add meg az email címed és
nyerd vissza a rendelésed összegét!