2012. január 3. kedd

Zubrowka design pályázat eredmény

Find your luck!

115 pályamunkából kiválasztották a Zubrowka póló design verseny legjobbját

Nachtmann Brigitta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervezés szakos hallgatója nyerte a Zubrowka pénzdíjas póló design pályázatát „Find your luck” című tervével. A zsűri a beérkező 115 pályázatnál a kreativitást, egyediséget, a márka értékeinek visszatükrözését és a megvalósíthatóságot tartotta szem előtt. A győztes 50 ezer forintos pénzjutalomban részesül, illetve a póló designt a Zubrowka meg is valósítja.

Összesen 115 pályamunka érkezett a Zubrowka által második alkalommal meghirdetett pénzdíjas póló design pályázatra. A pályázat során a művészeti vagy tervező felsőfokú képzésben részt vevő hallgatóknak rövidujjú pólóhoz kellett kreatívot tervezni, mely visszaadja a Zubrowka márka értékeit és modern, fiatalos stílust képvisel.

„Örömmel tapasztaltuk, hogy nyitottak voltak pályázatunkra a fiatalok és ilyen nagyszámú pályamunka érkezett. Nehéz

feladata volt a zsűrinek, hiszen a tervek között számos kreatív megoldást találtunk. Az első helyezett póló tervét meg is valósítjuk, amit a Zubrowka vodkát árusító szórakozóhelyek dolgozóinak adunk, illetve az év folyamán a különböző eseményeken hostesseink hordanak majd.” – mondta Kovács Dávid, a Bols Hungary Kft. marketing igazgatója.„Nagyon örülök, hogy a Zubrowka az általam tervezett kreatívot találta a legjobbnak a több mint 100 beérkezett pályamunkából. A póló designt a bölényfűre építettem, hiszen ez különbözteti meg a Zubrowkát a többi vodkától. A gyártás során különösen ügyelnek arra, hogy csak egy fűszál kerüljön minden üvegbe, a legenda szerint, ha két fűszálat találunk benne, szerencse ér minket. Remélem örömmel és szívesen fogják viselni az új Zubrowka pólót tulajdonosai.” – nyilatkozta a nyertes pályamunkát készítő Nachtmann Brigitta.
A pályázaton a második díjat Farkas Petra, a Pécsi Tudományegyetem hallgatója kapta „Szemüveges lány” című tervével, míg a zsűri értékelése szerint a harmadik legjobb pályamunka Gadolla Máté, a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatójának terve. A Facebook-on is lehetőség volt az alkotásokat díjazni, a Facebook szavazatok alapján a Zubrowka ajándékcsomagot Kiss Marcell, a Széchenyi István Egyetem hallgatója nyerte. A pályázatok megtekinthetők a Zubrowka Facebook oldalán.

 

Rendelj
inkább
telefonon,
hogy
biztosra menj! ;-)

36 20 / 353 17 07

Vissza az oldalra

Szeszesitalaink fogyasztását
18 éven aluliak számára
nem ajánljuk!

Elmúltam 18 éves

Vásárolj ingyen, add meg az email címed és
nyerd vissza a rendelésed összegét!